máj.
22

Életének 96. évében elhunyt Dr. Kozák Miklós

Mély fájdalommal értesítjük tagjainkat, hogy életének 96. évében elhunyt Dr. Kozák Miklós okleveles mérnök, kandidátus, a műszaki tudományok doktora, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézetének igazgatója, vasdiplomás mérnöke.

 

kozak

Dr. KOZÁK MIKLÓS professzor

(Kunhegyes, 1924. szeptember 5. – Budapest, 2020. május 12.)

Okleveles mérnök (BME 1951), kandidátus (1958) a műszaki tudomány doktora (MTA 1968), a BME vasdiplomás mérnöke. Az 1950-ben készített, jeles minősítésű diplomamunkája a Lillafüredi völgyzárógát terve volt, ami átvitt értelemben meghatározó volt számára, hiszen a vízépítés elméleti és gyakorlati kérdéseinek a megoldása végigkísérte a pályáját. A diploma megszerzése után a Közoktatásügyi Minisztérium Terv osztályának főelőadója volt, ahol az új egyetemek tervezési programjával foglalkozott, de a hivatalnoki élet nem elégítette ki. 1953-tól a Mosonyi Emil vezette II. Vízépítési tanszékén kezdte az élete végéig hűséges műegyetemi pályafutását. Kandidátusi fokozatát az Árhullámok levonulásának néhány hidraulikai kérdése c. munkájának alapján kapta, nagydoktori értekezését A szabadfelszínű nempermanens vízmozgások számítása digitális számítógéppel címen 1968-ban védte meg, az erről 1977-ben megjelent könyvét Akadémiai-díjjal jutalmazták. 1968-ban Ford-ösztöndíjjal egy évig az USA-ban kutatott. 1969-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s ekkortól kezdve a Vízépítési tanszéket vezette. A műegyetemen azonban nemcsak a közvetlen oktatási-kutatási munkákban vett részt, 1967–1972 közötti időszakban a BME Nemzetközi ill. a Tudományos és Nemzetközi Kapcsolatok osztályának vezetője is volt. Egyetemi működése idején vezették be a vízmérnöki képzésbe a Vízgazdálkodás c. tárgyat, amelynek Dégen Imre volt az előadója. 1975–1987 között a BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézetének igazgatója volt. Közéleti tevékenységének része volt, hogy az 1970-es évek második felében az egyetemi hetilap, A Jövő Mérnöke szerkesztőbizottságának elnöki feladatait is ellátta. Munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el, nyugdíjba vonulásakor (1989), a rendszerváltás előestéjén az elsők között kapta meg a frissen alapított Magyar Köztársaság Emlékérmet. Az egyik kedvenc témája – a vízépítési hibák és tapasztalatok elemzése volt. Nem győzte hangsúlyozni, hogy a vízépítő-mérnöki hibák jelentős része abból származik, hogy a tervezéskor a műtárgyban és annak környékén lezajló hidraulikai folyamatokat nem veszik kellőképpen figyelembe. Ezért is írt erről 5 egyetemi jegyzetet írt. A „számítógépes hidraulika” hazai alapjainak lefektetője volt.  Közelítő módszert dolgozott ki az árvízi hurokgörbék számítására. Új képletet vezetett le a lökéshullámok meghatározására, mely szabadfelszínű és zárt csövekre is érvényes volt. A folyók kanyarulataiban kialakult cirkulációs sebességek számítására explicit képletet dolgozott ki.  2004-ben a vízenergia alkalmazása érdekében fejtett ki aktív irodalmi és közéleti tevékenységet. Mindenkor a szakmai felkészültség és a tudomány által vezérelve fogalmazott meg kritikákat a „sötétzöld” aktivizmussal szemben, és mutatott rá a Bős-Nagymarosi vitában eluralkodott tudatlanságra, aljas torzításokra. Több mint 200 publikáció (könyv, jegyzet, cikk, tanulmány) fűződik nevéhez, ezek közül 35 idegen nyelven is megjelent. A világ számos országában több mint 50 előadást tartott a vízépítés, hidraulika, vízépítési tapasztalatok, vízerőhasznosítás témakörökben. Nemzetközi és hazai szakmai egyesületek, szervezetek, köztük az MTA Vízgazdálkodástudományi Bizottságának, ill. Környezetföldtani Munkabizottságának, valamint az MTA-OVH Vízügyi Bizottságnak aktív tagja volt. Nyugdíjas professzorként lett az IHA – Nemzetközi Vízerőhasznosítási Szövetség Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke. A Magyar Hidrológiai Társaságnak az 1950-es évek első felében lett tagja, 1959-től éveken át részt vett a Hidrológiai Közlöny szerkesztő bizottságának munkájában, 1977-től egy cikluson át a Társaság egyik alelnöke volt.

Munkásságát Mérnöki Kamaránk is megbecsülte, 2004-ben elsők között lett Tiszteletbeli tagunk. Rendszeres szerzője volt a Mérnök Újságnak, cikkeiben a szakmai kérdések mellett gyakorta írt a mérnöki munkáról, közte mindig a mérnökség megbecsülésének szükségességéről.

Nyugodjék békében, emlékét a mérnöktársadalom nagy tisztelettel őrzi meg.